Ilyen volt, amikor lebetegedett a fél személyzet az éttermemben

Szakácsként dolgozom, és tudom, hogy milyen fontos az egészség és a higiénia. Hiszen, amikor valaki beteg, akkor nem dolgozhat a konyhán. Csupa bacilus mindene, állandóan tüsszög, és köhécsel az ember. Télen pontosan emiatt voltunk gondban az éttermemben, amikor a személyzet majdnem a fele lebetegedett szinte ugyanabban az időszakban. Azonnal helyettesítést kellett szereznünk, hiszen az ünnepek kellős közepén voltunk, rengeteg vendégünk volt és nem engedhettük meg magunknak – sőt azóta sem-, hogy bármilyen hibát is vétsünk.

Az emberek nagyon szeretik az éttermemet, mindenki dicséri és szívesen jár ide. Ennek nagyon örülök, hiszen ez volt a célom, hogy egy olyan dolgot alkossak, amit az emberek majd szeretni fognak. Olyan étlapot találok ki mindig, amit megszokott időközönként mindig frissítünk, viszont a legnagyobb favoritot mindig rajta hagyjuk, arról általában szavazni szoktak a vendégeim, hogy mi ízlett nekik a legjobban és a következő étlapon pedig az az étel ugyanúgy rajta marad.

Imádok főzni, kiskorom óta ez volt az egyetlen olyan dolog, amit bármikor és bárhol szívesen csináltam. Mindig segítettem az anyukámnak a konyhában, ha pedig esetleg rokonoknál voltunk, akkor ott segédkeztem. Így döntöttem végül amellett, hogy ha nagy leszek, szakács szeretnék lenni. És így is történt, és nagyon büszke vagyok rá, ugyanis rengeteg munkám van abban, hogy most egy saját éttermet vezetek.

Szóval, amikor a fél személyzet lebetegedett, sürgősen helyettesítést kellett szereznem, mivel a létszám csökkent, és ilyen kevés ember nem bírta volna az iramot. Még jó, hogy van ismeretségem, és tudtam, hogy kihez fordulhatnék. Akárkit nem engedek az éttermem konyhájába, bármilyen nagy gondról is legyen szó. Elvégre a vendégeimnek csak a legjobbat adom, és ha nem tudom az illetőről, aki a konyhámban van, hogy hogyan dolgozik, akkor azt sem tudom, hogy milyen étel megy ki vendégeknek.

Ahol tudtam természetesen én is besegítettem, mivel szakács vagyok én is, a főzésbe persze, hogy besegítettem, azonban én sem tudok egyszerre főzni és felszolgálni és fogadni a vendégeket. Szerencsére egy nagyon jó ismerősöm felajánlotta, hogy két embert a saját személyzetéből átküld hozzám arra az időszakra, amíg a többiek vissza nem jönnek. Ő akkor pont bezáratta az éttermét, mert arra az időszakra szabadságot adott mindenkinek. Nem voltak emiatt sosem mínuszban, hiába az ünnepi szezonban zár be másfél hétre. Cserébe ők mindig nyitva vannak olyankor is, amikor a többi étterem többsége zárva tart.

Örültem nagyon, hogy ilyen kedves. DE nem csak ő, hanem a két kolléga is, akik akkor kisegítettek minket. Nagyon segítőkészek, és egyből megtaláltuk a közös hangot. Szuperül dolgoztak, miután vége volt a hatalmas nagy dömpingnek és aztán a többiek is visszatértek egészségesen, az ismerősömnek agyon dicsértem őket, aminek ők nagyon örültek. Tényleg ilyen személyzetet kívánok minden vendéglátós kollégámnak. Meg persze olyat, amilyen az enyém, mert náluk jobbat soha nem találtam volna. Az, hogy akkor lebetegedtek, nem az ő hibájuk volt, mindenkivel előfordul. Amikor már visszajöttek dolgozni, mesélte az egyik kollégám, hogy annyira fájt már a torka, hogy nem tudta, hogy mit csináljon már magával. Elment a gyógyszertárba, hogy kérjen valamit, a gyógyszertáros pedig tantum verde spray és egy másik gyógyszer között vacillált, de végül a tantum verde spray volt az, amit a kollégám megvett és egyből ki is próbálta. Pár nap után jelentős javulást érzett, persze mellette szedte még azokat a gyógyszereket is, amit az orvos írt fel neki.

Utána néztem végül, hogy az mire is való, mert nekem is leggyakrabban a torkom fáj, viszont ezt még én sem próbáltam. Láttam, hogy helyi érzéstelenítőként is hat, tehát az még a fogfájásra is jó lehet, úgyhogy vettem egyet a gyógyszertárban, mert múltkor a férjemnek fájt a foga, de nem hatott semmi. Magától elmúlt, de azért jó, ha van otthon valami, amit egyből lehet használni, ha fáj a fogunk.

Szerencsére nekem a fogaimmal sosincs gond, nem szoktak fájni, azonban annál inkább gondom van a fejfájással és a torokfájással. Sokszor nyáron akkor is beteg vagyok, amikor hőség van és mindenki élvezi a nyarat. Ilyenkor szoktam a strandon és a vízparton megfázni, és akkor fáj a leggyakrabban a torkom is. Úgyhogy nagyon jó, hogy most a tanum verde spray előkerült az én látóterembe is, mert most már tudom, hogy létezik, hogy mire való és, hogyan kell használni. Legközelebb pedig ha fájni fog a torkom, ez lesz az első, amit kipróbálok.

tantum verde spray
tantum verde spray