A vitaminos polcnál a drogériában vagy a gyógyszertárban sosincs kétségem. Megvannak a jól bevált típusok, a minőségi és megszokott márkák és nincs min agyalnom. Egyszerűen csak felkeresem valamelyik üzletet, ha már fogyóban van a készlet és beszerzem a megfelelő mennyiségű utánpótlást. Bár a fürdőszoba szekrény kiválasztása is ennyire egyszerűen menne…
Nem sokára robbantjuk az egész fürdőt, mindent kicserélünk, ami csak szembe jön. Nagyon klassz kis fürdő volt ez évekkel ezelőtt, de sajnos elég silány minőségű termékekből építették meg annak idején, úgyhogy nem volt valami tartós a szépsége. Úgyhogy most úgy döntöttünk, hogy a helyükre tesszük a dolgokat és csinálunk belőle szépet. Mindent sikerült viszonylag egyszerűen kiválasztani, kivéve a fürdőszoba szekrényt.
Azt mondhatnátok, hogy mi ebben olyan nehéz, de a megfelelő szekrény megválasztása igenis komoly feladat. A fürdőszoba egy nagyon fontos helyisége a lakásnak, hiszen ott kimondottan nyugodt, intim perceket szeretnénk tölteni – mi legalábbis mindenképpen – és ebből kifolyólag mindent megteszünk annak érdekében, hogy a berendezéssel is ezt a nyugodt és békés hangulatot sikerüljön megteremteni. Éppen ezért nem biztos, hogy az mindig jó ötlet, hogyha az ember ész nélkül követi a legújabb trendeket és választ valamit egy szimpatikus magazinból. Szerintem ezt a témát érdemes jól megfontoltan körbejárni és amit csak lehet, személyesen megnézni. Nem mindegy, hogy egy túlméretezett és netán színben sem a legjobban harmonizáló kétajtós barokkszekrényt kell-e kerülgetni majd, vagy egy minden szempontból is odaillő kecses berendezési tárgyat.
Én először azt gondoltam végig és ebben nagyon sokat segített a furdoszobaotletek.hu, hogy egyáltalán mit és mennyi holmit szeretnék a fürdőben tárolni és hogy mindehhez mennyi helyem van. Hiszen ez az a két alapvető szempont, ami alapján el lehet indulni valamilyen irányba. Egyrészt, szeretnék egy törölköző tároló szekrényt, amiben a mindenféle fürdőszobai textileket tarthatom és akár a tisztálkodószerek utánpótlását is. Szeretnék egy nagy tükrös szekrényt a falra, amiben a sminkes cuccaim lehetnek szépen elrejtve. És végül, de nem utolsó sorban szeretnék egy csap alatti tárolót, ahová a tisztítószereket rejthetem el feltűnésmentesen. Ha ezekből találnék színben, formában, méretben harmonizálót, akkor hihetetlenül boldog lennék. Ja és persze kéne egy szennyestartó kosár is…
Ennek a kitalálása az első lépés, hiszen ezután jön az a rész, hogy mindennek harmonizálnia kell egyrészt a fürdőszoba többi kellékével, másrészt a házban található többi berendezéssel, falakkal és az egész hangulattal. Persze az is egyfajta koncepció, hogy van egy meglehetősen homogén hatást keltő otthonunk, aztán építünk bele egy fürdőt, ami minden szempontból kakukktojás, de én nem ezt az elvet követem a felújítás során. Én nagyon kedvelem a világos színeket, ezért ebben is valami világos árnyalatot fogok keresni, mert én attól érzem jól magamat egy fürdőben, ha az egész olyan könnyed, laza, nem telepszik rám, csak úgy van körülöttem.
Aztán persze ha végre egyszer túl leszünk ezen az egész fürdőszoba szekrény mizérián – ami nagyon remélem, hogy záras időben belül bekövetkezik – akkor meg jöhet a következő nagy ügy, hogy milyen világítást tegyünk be… Nem kergetek hiú ábrándokat, az is legalább olyan bonyolult kérdés, mint a jelen probléma. Főleg, hogy mondjuk egy fali szekrény és tükör esetében össze is függhet a két dolog. Én a falra például olyan fürdőszoba szekrényt szeretnék, amiben eleve van már beépítve világítás, nekem csak be kelljen dugni a konnektorba, vagy bekötni a hálózatra. Na de ez már kicsit átlép a következő témakörbe…