Ajándék kardigán a legjobb receptekért

Te is szeretsz főzni, de úgy érzed, hogy ma már inkább csak rutinná vált, és semmi élvezet, megbecsülés nem jár vele?

Szerintem minden háziasszony eljutott már életében ide legalább egyszer – amikor te egész nap otthon főzöl, mosol, takarítasz, és este esetleg csak valamilyen kritikát kapsz arra, hogy az étel nem megfelelő, vagy nem olyan, mint ahogy a férjed elképzelte, akkor nagyon hamar el tud fogyni a türelmed.

Hagy áruljam el a titkom: én múltkor úgy döntöttem, hogy ilyen esetben megjutalmazom magam.

Egyszer egy kötött ruhával, egyszer egy női kardigánnal vagy egy új miniruhával, de rászoktam, hogy amikor úgy érzem, valami igazán jót alkottam, akkor vásárolok magamnak valamit.

Így legalább mindig divatos és motivált is maradok egyszerre.

Ez az ötlet persze nem lenne kivitelezhető, hogyha nem fedeztem volna fel ezzel egy időben az online ruhavásárlás lehetőségét is.

Korábban nem is hallottam róla, hogy ilyen már van, úgy tudtam, legfeljebb technikai eszközöket vagy ételt lehet házhozszállítással kérni.

Elsőre el se hittem, hisz nem értettem, hogy hogyan lehetne egy ruha méretét eltalálni akkor, ha nincs is esélyed felpróbálni – hát nem lesz minden így rendelt dolog automatikusan rossz?

De gyorsan rájöttem, hogy azért megfelelő méretek megadásával valóban meg lehet győződni előre arról, hogy valami jó lesz-e rád, úgyhogy nem kell ilyenek miatt aggódni.

Az egész akkor kezdődött, amikor először eldöntöttem, hogy a női kardigánok még hiányoznak a ruhatáromból, és egy olyannal akarom magam meglepni egy jól sikerült családi vacsora után, de tudtam, hogy nem lesz időm megvásárolni.

Mert az is egy nagy hátránya, ha az embernek gyerekei és lakása van, amit rendben kell tartani, hogy nagyon kevés szabad ideje marad: el se tudtam képzelni, hogy én elkezdjek ruhaboltokat körbejárni és válogatni.

Ezért először azt gondoltam, hogy kinézek a neten egy szép női kardigánt, és céltudatosan elmegyek érte abba az üzletbe, ahol találtam – de kiderült, hogy ez ma már még egyszerűbb, mind gondoltam.

Abban a webshopban ugyanis, ahol rátaláltam a tökéletes ruhadarabra, mindent meg tudtam oldani egyszerre.

Egyrészről, a méretek nagyon pontosan fel voltak tüntetve, így tudtam, hogy jó lesz rám.

És a képek pedig minden kétséget eloszlattak a felől, hogy jól fog-e rajtam kinézni, mert a szín, az anyag és minden tökéletes volt!

És végül, de nem utolsó sorban: még el se kellett mennem érte, mert a házhozszállítás szolgáltatásnak köszönhetően két héten belül a lakásunkhoz érkezett szépen becsomagolva a női kardigánom.

Nekem csak annyi dolgom volt, hogy otthon legyen, átvegyem, és utána már szabadon próbálhattam is.

Abban is biztos vagyok, hogy ha akkor kiderült volna, hogy nem jó rám, akkor még bőven lett volna lehetőségem visszaküldeni, és újat rendelni, vagy visszautaltatni az árát, mert nyilván egy online ruhaboltnál az ilyen mindig megtörténhet, és foglalkoznak vele valahogy – de ilyenre nem volt szükség, mert tökéletesen illet, ahogy az eredeti leírásból sejteni lehetett!

Azóta, ha kiteszek magamért és úgy érzem, megérdemlem, akkor mindig innen ajándékozom meg magam: mindig csak jó ruhákat vettem eddig, nagyon jó árban, úgyhogy úgy gondolom, ez egy fenntartható szokás lesz.

És még ahhoz is visszaadja a motivációt, hogy újra érdekeljen a gasztronómia és újabbnál újabb recepteket próbáljak ki.