VHS digitalizálás a konyhában

Biztosan Ti is ismertek olyan háziasszonyokat, akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobbat nyújtsák férjüknek, gyerekeiknek, magyarán az egész családnak. Sokan közülük feladják a karrierjüket, az álmaikat, és inkább otthon maradnak gyereket nevelni és háztartást vezetni. Nem gondolom azt, hogy valamelyik megoldás is jobb lenne a másiknál, ezt mindenkinek szíve joga eldönteni. Tudom azt, hogy akkor is felnő a gyerek, és normális ember lesz belőle, ha nincs otthon vele az anyuka 5-6 éves koráig, ha nem szállítgatják 18 éves koráig reggel és délutánonként is az iskolából, iskolába. Sokkal önállóbb, leleményesebb és életrevalóbb az a gyerek, aki saját felelőssége szerint is dönthet dolgokról, már egészen kicsi korától.

Ugyanakkor ott van az érem másik oldala, hogy azok a gyerekek sokkal könnyebben érik el a jobb eredményeket, akikkel a szülő naponta több órát is képes foglalkozni, vele együtt tanulni, és persze nem utolsó sorban mindig kontroll alatt tartani a gyermek iskolalátogatását. Egy háztartásbeli nőnek azonban nem csak a gyerek nevelés a dolga. A másik, ami általában kiteszi a mindennapjait, az a főzés. Gondoskodnia kell minden nap az egészséges, változatos és megfelelő mennyiségű étel előállításáról. Ez sokszor nem is olyan könnyű feladat, főleg, ahogy a gyerekek idősödnek, alakulnak, úgy változik a táplálkozás iránti szükségletük. Főleg tinédzserkorban nehéz rajtuk kiigazodni, mert gyakran előfordul ebben a korban, hogy amit még egyik nap két pofára töm az arcába, azt másnap már nem bírja megemészteni. Nem lehet egyszerű lépést tartani velük, különösen, ha lányokról van szó.

Már csak a saját példámat tekintve is elmegy a kedvem a háziasszonyoskodástól, pedig én még a könnyebb esetek közé tartoztam gyerekkoromban. Finnyás voltam mindig is, de azért anyám sokáig meg tudta fejteni, hogy mire is van szükségem, sőt, állítása szerint sokkal rosszabb lett a helyzet, mióta felnőttem. Édesanyám egyébként tipikusan az az asszony, aki mindenek elé helyezi a gyerekekről gondoskodást. Amint óvodás korúak lettünk öcsémmel, egyből visszament dolgozni, de csak is olyan munkahelyen tette ezt, ahonnan minden hétköznap korán, hogy meleg ételt rakhasson az asztalra. Éppen ezért nagyon sokáig napközisek és tanulószobások voltunk öcsémmel, mert anyu a házvezetés és a 8 órás munkaidő mellett nem tudott volna még velünk is fokozott figyelemmel foglalkozni. Meg így legalább apám az ő munkaidejének végén be tudott minket gyűjteni hazafelé munkából jövet. Egyébként az az igazán vicces, hogy amikor a szüleim összejöttek, anyám nem is tudott főzni, miközben az ő anyukája egy valódi mesterszakács volt, abból az igazán ízes, falusi fajtából. A főzésbe igazán már csak gyerekvállalás után jött bele. Kezdetben az apai nagyanyámtól leste el a házi praktikákat, majd amikor különköltöztek, mindenféle szakácskönyvből tanulgatott. Amikor bejöttek ezek a főzős műsorok, addigra már egészen belejött a boszorkánykonyha minden fortélyába, de rájött, hogy azért nagyon sok minden van még, amivel feldobhatná a hétköznapi menüket, és ezek a műsorok tökéletesek voltak ebből a szempontból. A baj viszont azzal volt, hogy általában ezek a műsorok akkor voltak, amikor édesanyám vagy dolgozott, vagy gyereket nevelt, így elkezdte felvenni őket videokazettára.

Nagyon furcsa, hogy ezt a technológiát mennyire nem ismeri a mai fiatalság. Sok ma már fiatal felnőttnek számító, akkor még szinte meg sem született embernek semmilyen emléke, élménye nincs ezzel a technológiával kapcsolatban. Egyébként, ha jobban végiggondolom, anyám sem nézte soha végig a felvett műsorait. Amikor divatba jött a digitalizáció, és ez által elérhetővé vált a DVD-k világa, apám leselejtezte a régi video lejátszónkat, és befektetett egy komplett házimozi rendszerbe. Az emeleti nappalinkban ugyan maradt egy videomagnó, de már senki nem használta. Rövid időn belül a kazetták is leselejtezésre kerültek. Majdnem kisebb családi perpatvar is kerekedett ebből, ugyanis anyám nem volt hajlandó a gasztro video gyűjteményétől megválni. Az volt a szerencse, hogy édesapám gyerekkori jó barátja ekkoriban kezdett el VHS digitalizálással foglalkozni. Neki munkahelyi kötelezettsége volt, aminek kezdetben nem igazán örült, de aztán rájött, hogy így rengeteg családi és baráti társasággal közös emléket is megmenekíthet az utókor számára. Így először digitalizálta a fontosabb VHS-eket, majd édesanyám unszolására a VHS gasztro gyűjteményből is csinált egy DVD sorozatot édesanyám részére.

Azt hiszem, azzal nem lepek meg senkit, hogy anyám az óta sem igazán nézett bele egy részbe sem, de legalább a lelke megnyugodott, hogy továbbra is minden kéznél lesz, ha szükségessé válna.