Motoros csizma a konyhában

A stílus mindenek felett! Legalább is nagyon sokan vannak, akik ezt így gondolják. A fiatalabbak szinte kivétel nélkül eszerint élik a minden napjaikat, de most már egyre idősebb korban is hatalmas hangsúlyt fektetnek az emberek a megjelenésre. Ezt persze most nem rossz szájízzel írom, félreértés ne essék, csak néha már problémásnak érzem, amikor ilyen mértékben nagy hangsúlyt fektetnek a külsőségekre, miközben a felszín alatt pedig minden elrohad. Mivel az emberről az első képet a külseje alapján alkotjuk, ezért érthető, hogy fontos az ápoltság, és a megfelelő ruházat megválogatása, na de ki dönti el, hogy mikor mi a legmegfelelőbb?

Emlékszem, tinédzserként a szemetet nem vittem ki smink és nagyestélyi nélkül, most meg reggelente, munkába szaladva felkapom a legelőször kezem ügyébe kerülő ruhadarabokat, alig sminkelve, vagy sokszor teljesen natúrban, mit sem foglalkozva azzal, hogy így valószínűleg aznap sem botlik belém a nagy Ő. Bár, ha egyszer a nagy Ő-vel összefújna a szél, akkor biztosan nem zavarná, hogy nem vagyok éppen a legjobb formában. De ezt nagyon sokan nem így gondolják, illetve nyilván nem csak ezért, de meg szeretnének felelni mindenféle társadalmi elvárásnak is. Persze, megértem azt, hogy ha az ember bemegy egy bankba, akkor inkább formaruhába öltözött, szépen fésült emberekbe fekteti a bizalmát, mint mondjuk egy talpig bőrruhában, raszta hajjal vigyorgó valakivel tenné ezt, de ez engem mérhetetlenül felbosszant. Mármint nem az a jelenség, hogy így éreznek az emberek – igazából egy kicsit az is -, hanem sokkal inkább az, hogy ez miért alakult ki így.

Van például egy szakács haverom, aki fiú létére annyira kényesen ügyel a megjelenésére, hogy még amikor az étterem konyhájában főz és valójában alig látja valaki, akkor is motoros csizmában, és a kicsit szokatlan stílusának megfelelően öltözködik. Én megértem, hogy az ember általában úgy akar öltözködni, ahogy neki a legmegfelelőbb, de nem igazán tudom elhinni, hogy kényelmes lehet napi 12 órát motoros csizmában talpalni. Persze mindig, amikor felvetem neki egy váltócipő gondolatát, akkor jön a válasz, hogy neki van a világon a legkényelmesebb motoros csizmája és sokkal jobbat tesz ez a lábának, mint bármelyik biopapucs, de ismerem jól ezeket a csizmákat és kizártnak tartom, hogy bármelyik is jó hatással lenne a szervezetre, egy gyakran 42 fokos hőmérsékletű helyen.

Egyébként a srác az egyik legjobb szakács, akit valaha ismertem. Rengeteg saját specialitása van, és a vendégek rendszeresen kihívják az asztalukhoz, hogy gratuláljanak és megköszönjék az ételeiket. Valószínűleg ez és a hiúsága is közrejátszik abban, hogy a kiskötény alatt is mindig toppon kell lennie. És ami a legfurcsább, hogy ilyenkor, amikor már ismert az ember külsején kívül más, sokkal fontosabb tulajdonsága, hirtelen nem is olyan fontos a külső megjelenés. Értem ezt úgy, hogy még egyszer sem érkezett panasz a derékig érő hajra, szakadt farmerre és motoros csizmára a vendégektől, de ha rendelés előtt látnák a szakácsot, biztosan tele lennének előítélettel. Így viszont a megjelenésének sokadlagos szerepe van csak, mert hát bármennyire is sajátos a stílusa az embernek, ha isteni a főztje.

Én olyannyira nem vagyok például a konyha ördöge, hogy akármilyen szépen felöltözhetnék, és betarthatnék minden kötelező előírást, így is úgy is az lenne a vége, hogy a vendégek kirángatnának a konyhából számon kérni, hogy mi az a rettenetes moslék, amit eléjük rakattam a pincérrel, étel címszó alatt. Vannak azok az emberek, akik többet árthatnak a konyhában, mint ha egy jó szakács főztjét ellepnék a kártékony rágcsálók még szervírozás előtt. És azok az emberek viszont bármennyire is lehetnek szabálykövetők, soha nem lesznek a barátomhoz hasonlóak sem.