A konyha, ahova senki nem mehet be

Ki az, aki ne szeretne enni? Mindenki imádja a finomságokat, persze van olyan étel, amit te szeretsz, de más például nem. Ízlések és pofonok, azonban azt elmondhatjuk, hogy mindannyian imádjuk a hasunkat. Én például imádom az édességeket, süteményeket. Képes lennék minden egyes nap enni egy kis süteményt. Akár ebéd után, akár vacsi után. Nekem mindegy, csak legyen. Persze ezt nem szabad. Nagyon veszélyes következményei vannak annak, ha valaki töménytelen mennyiségben fogyaszt egészségtelen és cukros ételeket.

Igen, az egészséges táplálkozás nagyon fontos, de ki tudja megállni, hogy ne menjen a konyhába és süssön valamit magának gyorsan? Az internet tele van olyan receptekkel, amik segítségével akár már húsz perc alatt meg lehet csinálni egy kisebb adag süteményt. És én imádok sütni. A konyhám teljesen felszerelt, nagyon jól elférek benne, tágas és kényelmes, így rengeteg helyem van sürögni-forogni. És pár hónappal ezelőtt újítottam fel a konyhai készletemet, minden eszköz és masina teljesen új, és én nagyon beleszerelmesedtem mindenbe. Annyira jó érzés, olyan dolgokkal dolgozni, amik újak és sokkal jobban megkönnyítik a helyzetemet, mint például a régebbi eszközeim. Hiába van szó ugyanarról az eszközről, és hiába volt ugyanannyi idő a régebbi eszközzel elkészíteni valamit, mint az újjal. A tisztítása már kétszer annyi időt vett el, az újak viszont sokkal jobbak és pont úgy fefjlesztették ki őket, hogy a használójának időt spóroljon meg.

Számomra a konyha a lakásban egy olyan hely, ahova nem mindenkit engedek szívesen. Nem azt mondom, hogy bárki bejöhet a lakásba, félreértés ne essék, csak azt mondom, hogy nem szeretem, ha a barátaim, vagy akár a családtagok ott sündörögnek. Sosem oda teszik vissza a cuccokat, ahova kellene, nem a megfelelő dolgokat használják, és mindig totális káosz van, ha bárki beszabadul oda. Próbálnak erre odafigyelni, de hát, ha az ember nem tudja, hogy hol és mi a szokás, akkor bárhogy igyekezhet, nagy valószínűséggel úgy sem lesz jó, amit csinál.

A konyhabútor a konyhában pont úgy lett berakva, hogy ne okozzon gondot, ha ki akarom nyitni valamelyik szekrényt. Aminek normálisnak és egyértelműnek kellene lennie, de amikor a szüleim elújították a konyhájukat és a szakemberek úgy tették be a bútorokat, hogy utána a szekrényt például sehogy sem lehetett kinyitni, akkor úgy érzem, hogy a logikus dolgok mégsem olyan logikusak, mint ahogy azt elképzeljük. Még jó, hogy anyukám egyből észrevette és szólt nekik, hogy szerintünk ez így jó-e, mert szerinte nagyon nem. Persze anyukám ezt a sajátos módján kérdezte meg, apukám meg fogta a hasát a nevetéstől közben. Anyukám is olyan, mint én. Nagyon kiül az arcára, ha szerinte valaki buta.

konyhabútor

Szóval látszik, hogy az elmúlt időszakban nálunk gyakori téma volt a konyha és a konyhabútor, most már kicsit leszálltunk a témáról, bár én mindig meghallgatom, ha vendégek vannak nálunk, hogy milyen elővigyázatos vagyok a konyhámmal kapcsolatba, és senkit nem engedek be. Nem azért, mert gonosz vagyok, hanem azért, mert semmi kedvem minden alkalommal utánuk pakolni, hogy minden a helyére kerüljön és takarítani sem akarok utánuk. Elég magam után. És amúgy is az én sütim a legjobb, majd én megsütöm nekik azt a finomságot, úgyis mindig azért nyaggatnak.