Anyu kívánsága szülinapjára egy napelem-rendszer volt – végre teljesült az álma

Anyukám és az én szülinapom olyan közel esik egymáshoz, hogy gyakran együtt ünnepeljük. Ilyenkor összetrombitáljuk az egész famíliát, mindenkinek a párját, legjobb barátnőket, akik már családtagnak számítanak. Nagyon szeretjük ezeket az összejöveteleket, de persze rengeteg munkával jár egy ekkora csapat vendégül látása. Főleg, hogy páran szerte az országban élnek és ilyenkor nálunk alszanak, hogy ne kelljen este órákat vezetniük vagy utazniuk haza. Már előző nap elkezdjük elkészíteni azokat az ételeket, amik elállnak másnapig, és az ünneplés napján korán felkelünk, hogy mindent időben elkészíthessünk. A nagytakarításból apukám és az öcsém is aktívan kiveszi a részét. Izgatottan várjuk a vendégsereget, és mégis van bennünk egy negatív fajta izgalom is, hogy nehogy elrontsunk vagy elfelejtsünk valamit, és hogy mindenkinek a kedvére tudjunk tenni.

Persze többnyire nagyon jól sikerülnek az ilyen összejövetelek és a sütés-főzés, mert már elég tapasztaltak vagyunk benne, főleg anyukám, természetesen. Egy pár éve anyukám nem kér ajándékot a szülinapjára, csak azt, hogy helyette tegyünk félre napelem-rendszerre pénzt, mert most ez lebeg a szeme előtt, hogy az egyik legjobb befektetés a napelemek vásárlása. (Természetesen a saját kezűleg készített ajándékoknak mindig nagyon örül.) Sokat tanulmányozza a témát az elmúlt időszakban és már nagyon beleélte magát. Idén nagy meglepetés fogadta a szülinapján: apukám felfedezett egy programot, mégpedig a lakossági energiahatékonysági hitelprogramot. Ez egy hitel, ami a napelempalyazatok.hu oldalon olvasottak szerint “lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését” célozza meg. A keretösszeg 105,2 milliárd forint, amit magánszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek pályázhatnak meg. Ez a napelem rendszer támogatás hatalmas segítséget jelent azoknak, akik még nem gyűjtötték össze rá a szükséges összeget.

napelem rendszer támogatás

A szüleim egyből vérszemet kaptak, tudták, hogy egyből le kell csapni a lehetőségre és meg kell pályáznunk ezt az állami napelem rendszer támogatást. Anyu majd’ kibújt a bőréből, amikor a születése napján elmondtuk neki, hogy talán végre pontot tehetünk az ügy végére és teljesül a kívánsága. Nagy környezetvédő, egy-két éve már csak hulladékmentes üzletekben vásárol, valamint amit csak tudunk, megtermelünk otthon magunknak: zöldségeket, gyümölcsöket, fűszereket. A közeljövőben csirkék tartásán is gondolkoznak a szüleim, de most, hogy megjelent ez a napelem beszerzési lehetőség, inkább azzal lesznek elfoglalva. Anya nagyon a szívén viseli a bolygó sorsát, így nem csoda, hogy ennyire örült, amikor apu elmondta neki a pályázat menetét. Napjainkban kiemelten fontos, hogy minél több helyen használunk megújuló energiaforrásokat, ebben teljesen igazat adok anyukámnak. Amikor csak süt a nap, márpedig Magyarországon szerencsésnek mondhatjuk magunkat e téren, a napelemek egy inverter segítségével áramot tudnak termelni a napsugarakból. Ez hosszú távon egy praktikus, megtérülő befektetés.

A napelemek így több áramot is megtermelnek ráadásul, mint amennyit felhasználunk otthon, és a maradék áram a hálózatra töltődik. A szolgáltató pedig fizetni fog érte. Így idővel kinullázható a villanyszámla. Ez az a pont, ami nagyon sokakat vonz a napelem-rendszerekben. És nyilván, amitől a legtöbben mégis megrettennek és visszakoznak, az az igencsak borsos ára. Most viszont mindenki, akit eddig ez tartott vissza a napelemek vásárlásától, annak most megoldást nyújthat a napelem rendszer támogatás, amiben már a szüleim is részt vesznek. A feltételeket teljesíteni kell a megpályázásához, de azt gondolom, ezeknek nem lehetetlen eleget tenni: 10% saját tőkével kell rendelkezni, valamint a futamidő nem lehet több, mint 20 év. A szüleim ennek simán megfelelnek, mivel már évek óta gyűjtögetnek a napelem rendszerre. A napelempalyazatok.hu oldalon mindent megtudtunk a cégről, ez alapján teljesen megbízhatónak tűntek, majd később kiderült, hogy valóban professzionális, precíz szakemberek dolgoznak itt, úgyhogy nyugodtan rájuk bízhatjuk magunkat. Anyukám nagyon boldog, hogy teljesült a vágya.